Számla megőrzési kötelezettség
2013. január elsejétől változtak az okiratok, így a számlák megőrzési kötelezettségére vonatkozó szabályok is. A módosítások lényegét a kövertkezőkben foglaljuk össze, illetve megkísérelünk emlékeztetni az adózás rendjéről szóló törvénynek az adómegállapításhoz való jog elévülésébek szabályaira.
179. § (1) Minden személy, szervezet, aki (amely) e törvényben szabályozott jogot gyakorol, illetőleg akire (amelyre) e törvény kötelezettséget állapít meg, köteles az adómegállapítás hiánytalan és helyes volta ellenőrizhetőségének érdekében az általa vagy nevében kibocsátott, valamint a birtokában levő vagy egyéb módon rendelkezésére álló okiratot legalább az adó megállapításához való jog elévüléséig megőrizni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megőrzési kötelezettség papír alapú okirat esetében a kibocsátásra kötelezett részéről a másodlati példányra, a befogadó részéről az okirat eredeti példányára, vagy – ha azt e törvény nem zárja ki – eredeti példány hiányában annak hiteles másolatára vonatkozik. A megőrzési kötelezettség teljesíthető a papír alapon kibocsátott okirat elektronikus formában történő megőrzésével is. Elektronikus okirat kizárólag elektronikus formában őrizhető meg. A kötelezettség teljesítését nem befolyásolja az elektronikus okirat formátumának a 168/A. §-ban foglalt követelményeknek megfelelő megváltoztatása. A megőrzési kötelezettség elektronikus formában történő teljesítése esetén az adóalanynak elektronikusan kell megőriznie a számla eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét biztosító adatokat is.
Csak emlékeztetőül az Art. 164. § (1) bekezdésse szerint: Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog – ha törvény másként nem rendelkezik – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallás késedelmes benyújtásakor, illetve a költségvetési támogatás igénylésekor az adómegállapításhoz, illetve a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévüléséig kevesebb mint hat hónap van hátra.
(1a) A bíróság által jogerősen megállapított
a) költségvetési csalás (Btk. 310. §),
b) csalás (Btk. 318. §),
c) a 2011. december 31-ig hatályban volt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás, munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás vagy
d) a 2005. szeptember 1-jéig hatályban volt társadalombiztosítási, egészségbiztosítási vagy nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség megsértése
esetén, ha azt adóra, járulékra vagy költségvetési támogatásra követik el, az adó megállapításához való jog nem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.
(1b) Az (1a) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha
a) az elkövető azért nem büntethető, vagy büntetése korlátlanul enyhíthető, mert tartozását a vádirat benyújtásáig az adóhatóság által megjelölt számlára kiegyenlítette, és vele szemben az eljárást ez okból megszüntették, vagy
b) az eljárást az elkövetővel szemben a Btk. 71. §-ában meghatározott megrovás alkalmazásával szüntették meg.
(2) Az önellenőrzés bevallása – ha az adókülönbözet az adózó javára mutatkozik – az (1) bekezdésben meghatározott elévülést megszakítja.