Szja bevallás NAV nélkül
Mi van akkor, ha még sem visz rá a lélek, hogy az APEH segítségét kérjem az szja bevallásom elkészítéséhez?
Azt már nem is tudod, megszűnt. Na, ne örülj fölöslegesen, nem igazából szűnt meg, csak összevonták a vámhivatallal és most NAV-nak hívják. Becsületes nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ami pedig azt illeti, ha nem akarod a korábban említett lehetőségeket igénybe venni, persze nem kötelező, elkészítheted a bevallásodat a NAV közreműködése nélkül is. Vannak esetek viszont amikor nem is lehet más választásod, csak magad uram….
Megvagyok nyugodva, bár ez a NAV vagy mi a túró így sem hangzik barátságosabban. Ha jól értem, bizonyos feltételek esetén a NAV általam választható közreműködője lehet a bevallásom elkészítésének, de milyen esetekben vagyok köteles önállóan készíteni a bevallásomat?
Az szja törvény 13.§-a hosszan sorolja azokat az eseteket, melyekben az adózó kénytelen önállóan, az adóhatóság közreműködése nélkül készíteni adóbevallását. Mint pl. az egyéni vállalkozó, bizonyos esetekben az olyan őstermelő, akinek e tevékenységéből adóköteles bevétele keletkezett. De ez vonatkozik például minden olyan adózóra, aki bevételét terhelő adóelőleg megállapításakor a kifizetőnek (a munkáltatónak) tett nyilatkozatában költség levonását kérte, kivéve az igazolás nélkül elszámolható költségeket. Ugyancsak e körbe tartozik, aki olyan bevételt szerzett, amellyel összefüggésben az adó vagy az adóelőleg megállapítására maga köteles, illetve a kifizető által megállapított adó módosítására az adóbevallásában jogosult.
Akkor ezeknek a boldogtalanoknak olyan a bevallás, mint a suliban a dolgozat, nem lehet puskázni?
Ennyire nem tragikus a helyzet, természetesen bármilyen segítséget igénybe lehet venni az szja bevallás elkészítéséhez. Akár a NAV ügyfélszolgálatát is. Csak ez esetben az adóhatóság nem tesz mást, mint a feltett kérdésekre válaszol és nem köteles az adózó nyilatkozata alapján elkészíteni a bevallását.
Milyen nyomtatványon lehet bevallani az szja-t?
A 2010-évről a 1053.számú, az adóhatóság által összeállított nyomtatványt kell kitölteni. Ugyanez a nyomtatvány szolgál az egyszerűsített közteher viselési hozzájárulás, az egészségügyi hozzájárulás, az egyes magánszemélyek járulékainak, valamint a nyugdíj mellett egyéni vállalkozói tevékenységet folytatók egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékának bevallására is.
Hol lehet beszerezni ilyen nyomtatványt?
Ha az előző években nyújtottál már be ilyen bevallást akkor az adóhatóság postán küldi ki. Ha esetleg megfeledkeznének rólad az ügyfélszolgálatokon kérhetsz 1053.sz nyomtatványt. Ha van internet hozzáférésed a legegyszerűbb kitöltési útmutatóval együtt az adóhatóság honlapjáról letölteni (http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/bevallasok/1053.html).
Mikor kell beadni ezt a bevallást?
Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek 2011. február 25-ig, más magánszemélyeknek 2011. május 20-ig kell leadniuk a bevallásukat, illetve teljesíteni esetleges fizetési kötelezettségeiket. Figyelem! A bevallás érvényességének fontos kelléke annak aláírása. 2016. december 31-ig (eddig ellenőrizhető a 2010-évről szóló bevallás) meg kell őrizni minden olyan iratot, mely felhasználásra került a bevallás kitöltésekor, célszerű a kitöltési útmutatót is elspájzolni.