Külföldi jövedelem adózása
A külföldről származó jövedelmek adózásával kapcsolatos összeállításunkban a témával kapcsolatos fontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze. Amennyiben konkrét ügyedben további segítséget szeretnél adótanácsadói szolgáltatásunk keretében állunk rendelkezésedre.
Ha belföldi adóügyi illetőségű magánszemélyként külföldről származó bevételre tettél szert, ez a bevétel Magyarországon adókötelezettség alá esik. Ezt a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapozza meg, melynek 2. § (4) bekezdése szerint a belföldi illetőségű magánszemélyek adókötelezettsége összes bevételükre kiterjed, azaz adókötelezettségük teljes körű. Másként fogalmazva a belföldi illetőségű magánszemélyek hazai adókötelezettsége független attól honnan származik a bevétele. A magyarországi és a külföldről származó bevételekre egyaránt kiterjed. Első lépésként tehát azt kell megállapítani, hogy a magyarországi szabályok szerint belföldi adóügyi illetékességgel bírónak számítasz-e. Amennyiben igen és a külföldi bevételed a megszerzése szerinti országban is adóköteles elvileg kétszeres adózás alá esne. Az ilyen problémák megoldására születtek a kettős adóztatást kizáró egyezmények. Magyarország közel nyolcvan országgal kötött ilyen kétoldalú megállapodásokat. Melyek meghatározzák, hogy egy adott jövedelemtípus adóztatására a szerződő államok közül melyik jogosult abban az esetben pedig ha egy jövedelem mindkét államban adókötelezettség alá vonható, lehetővé teszik az egyik államban igazoltan megfizetett adó levonását a másik államban fennálló adófizetési kötelezettségből.
A kettős adóztatást kizáró egyezmények és a hazai szabályozás viszonyát az szja törvény 2.§ (5) bekezdése rendezi. E szerint, ha az egyezmények tartalma a hazai jogszabályoktól eltér, akkor a nemzetközi szerződést kell alkalmazni. Vagyis azt, hogy egy bevétel mely államban adóztatható az érintett államok között létrejött egyezmény alapján lehet eldönteni. Azt például, hogy egy magyarországi adóügyi illetékességgel bíró magánszemély Németországból származó bevétele melyik országban adózik a két ország közötti kettősadóztatást kizáró egyezmény alapján lehet megállapítani. Azt pedig hogy az adóztatásra jogosult álamban milyen adózási kötelezettség vonatkozik a szóban forgó bevételre az érintett ország belső joga határozza meg.
Hogyan alakul az adózás egyezmények hiányában?
Magyarországnak mintegy nyolcvan külföldi állammal – ezen belül az Európai Unió összes államával – van hatályos kettős adóztatást kizáró egyezménye. Az egyezményes államok számából következően nem kizárt azonban, hogy magyar magánszemélynek olyan országból is származhat a jövedelme, mellyel Magyarországnak nincsen egyezménye.
Ilyen esetben a jövedelem adóztatására mindkét állam jogosult. Ennek a fölöttébb kellemetlen helyzetnek az elkerülését szolgálja az szja törvény 32.§ (1) bekezdése, mely így rendelkezik: „ Ha az adóévi összevont adóalapnak olyan jövedelem is részét képezi, amely után a magánszemély külföldön jövedelemadónak megfelelő adót fizetett, – ha nemzetközi szerződésből más nem következik – a számított adót csökkenti a jövedelem után külföldön megfizetett adó 90 százaléka, de legfeljebb e jövedelem adóalapjára az adó mértékével megállapított adó. Nem vehető figyelembe külföldön megfizetett adóként az az összeg, amely törvény, nemzetközi szerződés rendelkezése vagy külföldi jog alapján a jövedelem után fizetett adó összegéből a magánszemély részére visszajár.” A jelenlegi adómérték 15%, vagyis ha a külföldön megfizetett adó 90%-a ezt meghaladja, a hazai adófizetési kötelezettség legfeljebb eddig a mértékig csökkenthető. E szabályok alkalmazása szempontjából nem közömbös, hogy Egyezmény hiányában a magánszemély illetőségét – a magyar adókötelezettség szempontjából – kizárólag a magyar szabályok szerint kell megállapítani.
Adóügyi illetőség
Az adóügyi illetőség egy speciális jogi fogalom, amely azt fejezi ki, hogy a magánszemély melyik állammal áll adózási szempontból a legközelebbi kapcsolatban. Figyelem! Nem azonos az állampolgársággal, de nem is teljesen független attól. Például egy magyar állampolgár tényleges illetőségét egyrészt az illetőségre vonatkozó magyar szabályok, másrészt az érintett külföldi államban (ahonnan a bevétel származik) az illetőségre vonatkozó előírások, harmadrészt a két állam között fennálló, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi Egyezmény szabályai együttesen határozzák meg. Amennyiben az érintett államok illetőségre vonatkozó belső szabályai ütköznének egymással, azaz az érintett magánszemélyt a belső szabályok szerint mindkét államban adóügyi illetékességgel bírónak kell tekinteni, az államok közt létre jött Egyezményben foglalt illetőségi szabályokat kell alkalmazni.
Az illetőségre vonatkozó magyar szabályok
A magyar előírások (szja tv. 3.§ 2. pont) szerint belföldön bír illetőséggel az a magánszemély, aki
- magyar állampolgár (kivéve azt a kettős állampolgárt, akinek Magyarországon nincs bejelentett lakhelye),
- az a magánszemély, aki a külön jogszabály (2007. évi I. tv.) szerinti szabad tartózkodás jogát egy naptári évben legalább 183 napig Magyarországon gyakorolja (elsősorban EU, EGT állampolgár),
- az előző pontba nem tartozó, a külön jogszabály szerint letelepedett jogállással ( 2007. évi II. tv. 32.§ (1) bek.) rendelkező magánszemély, illetve
- a hontalan magánszemély.
- Az előzőekben felsoroltak közé nem tartozó magánszemély akkor bír magyar illetőséggel, ha
- kizárólag Magyarországon van állandó lakóhelye ( Art. 178.§ 7. pont), vagy
- a magánszemély létérdekeinek központja Magyarország, azaz a magánszemélyt a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok Magyarországhoz fűzik akkor, ha a magánszemélynek egyáltalán nincs, illetve ha Magyarországon és más államban is van állandó lakóhelye,
Az Art. 178.§ 7. pont szerint állandó lakóhely az olyan lakóhely, ahol a magánszemély tartós ott-lakásra rendezkedett be és ténylegesen ott lakik. Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, illetve ha előzetes letartóztatásban van vagy szabadságvesztés büntetését tölti.
A külföldi adóügyi illetékességet az érintett állam szabályai szerint többféle dolog is megalapozhatja, mint például az ott létesített állandó lakóhely, vagy a tartózkodás időtartama. Célszerű e kérdésben az érintett állam adóhatóságához fordulni és illetőség igazolást kérni.
A kettős adóztatást kizáró egyezmények illetőségi szabályai szerint a tényleges illetőségét az állandó lakóhely, a létérdekek vagy más néven az életvitel központja, a szokásos tartózkodás hely vagy az állampolgárság alapján kell megállapítani. A különböző egyezmények a fenti feltételeket eltérő sorrendben vehetik figyelembe.
Jövedelemtípusok:
Nem önálló munka
A nem önálló munka fogalmát az Egyezmények nem határozzák meg, így annak tartalmát az államok saját, belső joga alapján kell megállapítani. Külföldön végzett munka esetében tehát a nem önálló munka fogalmát a külföldi állam jogosult meghatározni. Feltétlenül ide tartozik a munkaviszonyból származó jövedelem, de – külföldön végzett tevékenység esetén – akár e fogalom alá tartozhatnak azok a megbízási jogviszonyok is, amelyek tartalmukban – a felelősségi viszonyok, a megbízó közvetlen utasítási jogköre, a munkavégzés helye stb. alapján – közelítenek a munkaviszonyhoz.
A nem önálló munkából származó jövedelem nem csupán a pénzbeli járandóságokat jelenti, hanem magában foglalja a munkaviszonyhoz kötődő természetben adott juttatásokat is például: béren kívüli juttatások, lakás- és gépkocsi-használat, egészség- és életbiztosítások.
A különböző Egyezményeket vizsgálva megállapítható fő szabály szerint az ilyen tevékenységekből származó jövedelmek, ha magánszemély a munkát nem az illetősége szerinti államban végzi abban az államban adóztathatók, ahol a munkát végzik. Azaz a magyar magánszemélyek által külföldön végzett munka ellenértéke a külföldi államban lesz adóköteles.
Kivételt képeznek ez alól az Egyezmények szövegéből általánosíthatóan a rövid távú kiküldetések. Amennyiben a magyar magánszemély a munkát a külföldi államban végzi, de
- a külföldi államban való tartózkodás hossza az adóévben/a naptári évben/bármely 12 hónapos időszakban nem haladja meg a 183 napot, és
- a díjazást olyan munkáltató fizeti (vagy olyan munkáltató nevében fizetik), aki nem bír illetőséggel a munkavégzés helye szerinti államban,
- és a díjazás költségét nem a munkáltató a munkavégzés helye szerinti államban lévő telephelye viseli, akkor a jövedelem adóztatásának joga Magyarországon marad.
Azaz, ha egy magyar munkáltató 183 napnál nem hosszabb időszakra küld ki egy magyar munkavállalót a külföldi államba, és a kiküldetés költségeit nem terheli rá a külföldi államban található telephelyére, a munkavállalónak csak Magyarországon keletkezik adókötelezettsége.
A külföldi tartózkodás hosszát a fizikai jelenlét napjainak számán alapuló módszerrel kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy minden olyan nap, amelyben a magánszemély bármilyen rövid időszakot is a külföldi államban tölt (ide nem értve a külföldi országon megszakítás nélkül történő átutazást) egész napnak számít a 183 nap számítása szempontjából. Ez azt jelenti, hogy a külföldi államba való megérkezés, az onnan való távozás és az ott végzett munka során ott töltött szabadnapok is figyelembe veendők. Amennyiben a vizsgálandó időszakon belül (adóév, naptári év, bármely 12 hónapos időszak) a magánszemély több alkalommal is a külföldi államban tartózkodik, akkor ezen tartózkodások hossza összeadódik.
Vállalkozási nyereség, szabad foglalkozás
A vállalkozási nyereségre és a szabad foglalkozásból származó jövedelemre gyakorlatilag azonos szabályok érvényesek. A szabad foglalkozás jellemzően magában foglalja különösen az önállóan kifejtett tudományos, irodalmi, művészeti, nevelési vagy oktatási tevékenységet, valamint az orvosok, ügyvédek, mérnökök, építészek és fogorvosok önálló tevékenységét. Ehhez képest minden más gazdasági tevékenységből származó jövedelem a vállalkozási nyereség kategóriába tartozik
Mind a vállalkozási nyereség, mind a szabad foglalkozásból származó jövedelem fő szabály szerint csak a magánszemély (vállalkozás) illetősége szerinti államban adóztatható. A fő szabály alól kivétel, hogy ha a személy a tevékenységének kifejtéséhez a másik Szerződő Államban telephellyel (állandó berendezéssel) rendelkezik, úgy a jövedelem a telephelynek (állandó berendezésnek) betudható része a másik államban adóztatható. Ez azt jelenti, hogy egy magyar magánszemély – például egyéni vállalkozó – a vállalkozási tevékenységéből származó jövedelemből csak akkor köteles külföldön adót fizetni, ha a külföldi államban van telephelye.
A telephely fogalmát általában az Egyezmények 5. Cikke határozza meg. Telephelynek minősül az üzleti tevékenység olyan tartós színtere, amelyen keresztül a vállalkozás a tevékenységét – részben vagy egészben – folytatja. A telephely jellemzően valamilyen ingatlan vagy berendezés lehet, de telephelynek minősülhet az építési, szerelési munkálatok helyszíne is. Ugyancsak telephellyel bírónak kell tekinteni azt a vállalkozást, amely a másik államban olyan független képviselővel, ügynökkel rendelkezik, aki a vállalkozás nevében szerződéseket köthet. Ezen túl a telephelynek tartósnak kell lennie, azaz mind helyben, mind időben meghatározott mértékű állandósággal kell bírnia. Egyrészt tehát az üzlet helyének – a jelentéktelen eltérésektől eltekintve – azonos helyen kell maradnia, másrészt meghatározott hosszúságú időszakban – ami a nemzetközi gyakorlat szerint körülbelül 6 hónap, de egyes Egyezmények ettől eltérhetnek – fenn kell állnia ahhoz, hogy telephelynek minősülhessen.
A magyar adóhatóság gyakorlata szerint a telephelyre vonatkozó szabályok az állandó berendezésre – azaz a szabad foglalkozásból származó jövedelemre – is irányadók, de az egyes külföldi államok gyakorlata ettől eltérhet. Amennyiben a vállalkozásnak az előzőekben leírtak alapján telephelye van, akkor is csak a telephelynek betudható jövedelem adóztatható a külföldi államban.